Így Írunk Mi – Költészetnapi Különkiadás –
A jövendő boldog életet kívánja; A csendes chinai s a kóborló tatár. És most, hogy elhagytam az emberi nemet, Négy milliárd ember tőlté be szívemet. A megholtak közzűl ne említsen senki? Mond… miért vagy oly szomorú? Rátalál helyére e nagy plánétában, S mi ő az emberi nemzetnek láncában? Apró jelek, csak nekem jelent nagyot, De végre tudom, most már tényleg szabad vagyok.
Törjön százegyszer százszor tart varázs. S halljuk végóráján önnön halottunkat, Kinél a jó lélek magyarázására. Egy pillanatnyi szerelem. 5 perc még átérsz az F-be, Főleg, ha ott vagy a 16-os terembe.
Nem beszélünk már jó ideje, Megnyílni azért mégis illene. Eltiltasz a rossztól. Sokrates kesergő tanítványi között, Kinek nagy lelke volt és tiszta erkőlcse, Ez a régi világ feddhetetlen bőlcse, De akit setétnek s kicsinynek találunk, Mihelyt egy haldokló keresztyént vizsgálunk, Kit a kitisztázott értelem okosít, S maga az igazság napja világosít. Esőre ráadják a fátylat. Ha még egyszer utoljára veled együtt lehetnek. Minek írjam, ami tiszteletben vagyon, S amit már tinéktek jobban lerajzoltak. Mivé lesz, és szenved, ahogy én is szenvedtem.
Vándorbottal a kezében cigánylegény meg-megáll. A szerelmünk elszáll, mert. Ereimbe kapaszkodik, hogy le ne essen, nem hiányzik neki, hogy újra tönkremenjen. Érzi, hogy a halál nem legvégsőbb határ; Sőt az a kannibál, ki dühödt bélibe. S te benne hagytad a felét.
Miért nem megy már annyi küzdelem. És a fúriáknak kezekbe adatnak, Hol ha a kiszabott bűntetést kiállják, Az istenek másik állatban próbálják, Most egy jó ifjúban, majd egy szép leányban, Kígyóban, kutyában, féregben, fácányban. Leketyegett már az óra! Mindegyik megfér bennünk. Ezt nem megapixelben értem, Hiába számolod. Nem érti, nem érzi, teljesen elveszett.
Szép lélek magához véghörgési között: Szikrája! Nekem ő mégis gyönyörű volt. Látod, telefon nélkül is megy az a szelfi. Öledbe hullva, sírva, vágyva, Űzz, kergess ki az éjszakába. Megnyúgodt vadsággal, hideg reményjében. Érzem, hogy ha itten bétőltöm helyemet, Édes ráeszmélés fogja fel lelkemet, S így lebegvén az én Uram trónusáig, Kilátok az örök létel központjáig, Hol eredetemnek kezdetét fellelem. Fia halálát tudván saját halálát érzi. Egy fényes nagy fegyver. És áldott kebeledbe|. S hogy mi történt ezután?! Senki sincs itt velünk. Illatod vonz, akár a mézzel teli kaptár, a szerelem mely vezet, forróbb a napnál. S hogyha ő még volna?! Menjünk sétálni ennyit mondtál, Közben végig mosolyogtál.
Bánatomban ez segít. S önnön lehelletét mintegy visszaszíjja. Miért szükség nékem a haláltól félni, Ha csakugyan egykor meg kell szűnnöm élni? Eltűntél mint hajnali pára tűnik lélegző lágy füvekről hangtalan A tenger végtelen de partja van Szikláknak ütődik. Megváltozott minden a legelső perctől. Tavasziszellő – sóhajtás. Esténként gondolkozom lehetsz-e az enyém. Ha számítok kicsit minden nap adjatok szemhéjatok mögött nyugodalmas éjet. Minden nap gondolok rád, Néha talán órákon át. De te, óh jóságnak kútfeje s tengere, Kitől e lelkes sár ennyi áldást nyere, Örvendhetsz-é egykor, örvendhetsz-é annak, Hogy halált mennydörögj egy halhatatlannak?
De úgy gondolom mégis, Kár! Ha sírsz, vigasz, Ha kacagsz, veled szakad. Itt a durva testet magokra őltözvén, Egy állatból másba sokáig kőltözvén, Végigtapasztalják e bú-baj világát. Tettetésnek nincs helye, itt fogadd el. Ez okos és bolond, jó s rossz világába. Csodás illat, egy mandula formájú, ráncos bab. Sósak és mélyek, mint a tenger. Örülnék ha megmaradnál, de te csak mag maradsz és nem ragadsz. Otthonod a sejtközpont, felépítésed pedig elvont. Társaságban légy a magányom. A kihalt utcák látványa, Mi furcsa módon megnyugvást enged, S szabadabbnak, talán nyugodtabbnak érzem lelkem. Vizsgabiztost lefizetem: Így lesz meg a fizika kettesem! Az éjjeliszekrényemen.
Az Ady Gimi nagyon jó, Akad itt bőven szép szó, Puskázás szerdai nap tilos, Az irodalom tanulható bármikor. Óh felséges virtus, ott tetszesz te nagynak, |. Visszavágyik oda, hol múltja békéje él, békéje élt, s nem volt az csatatér…. Ha nyár van tél legyen. Látni akarom a szemeit és a mosolyát, Érezni akarom őt magát.