Sublót, Kemence, Bödön, Komra: Örök Emlék A Nagyi Vályogháza

Meleg nyári napokon jókat nassoltunk a szoba hűvösében ezekből. Amikor városszerte megjelentek a Lipót boltok a nagy kerek parasztkenyerekkel, nagyon megörültem, de a nagyi kenyerének ízét azokban sem találtam meg. No és tudjátok-e mi a sifonér? Ez volt a világ sora. Mire jött a nyár, éppen elértek a bödön aljára, és akkor azokat a húsokat ették. Amikor a dagasztással készen voltak, letakarták egy nagy fehér kendővel. Itt volt a kemence, ahol a kenyeret sütötték.

Nagy esemény volt a kenyér és rétes sütése. Ezt nem tudom, miért hívták így, mert azt a mai fogalmaink szerint talán a betöltött funckiója szerint nappalinak neveznénk. S ekkor házastársam szelíden odavezetett és bemutatott a cipősszekrénynek. Mi akkor már kicseréltük egy Carmenre. Akkortájt még nem úgy volt, hogy elszaladnak a bevásárlóközpontba és megveszik a húsokat. Forrás: LEVELEK MAGAMNAK. Nekünk van sublótunk?! Innen nyílt a padlásfeljáró is, amely a legizgalmasabb hely volt.

Hmm.. mi az a stelázsi? Így néz ki: A komód, a Magyar Értelmező Kéziszótár szerint végig fiókos, asztalmagasságú szekrény. A sublót nem más, mint egy alacsony fiókos szekrény. Itt a szépen megterített asztal, a sok edénnyel, csecsebecsével megrakott üveges szekrény, és egy heverő uralták a teret. Ma talán azt mondanánk rá: komód. Itt élték az életüket. Egy hosszú fából készült kanapé, ahol párnákkal még aludni is tudtunk. Igen, oda tettem a stelázsira! Később a mosogatás már a mi feladatunk volt. Szemben vele a sublót.

Aztán volt még asztal tonetszékekkel, ha esetleg úri vendéget kellene leültetni. Pedig nekem ez volt a gyerekkor. Ami annyit jelentett, nekik sincs fogalmuk, hol lehet. De annak a kis vályogháznak minden centijét látom magam előtt. Még ma is emlékszem, milyen finom volt egy frissen szedett zöldbabból készített főzelékhez ez a hús. A tudósok még vitatkoznak rajta, hogy azonos-e a komóddal, vagy sem. Egy meleg nyári ebéd után, vidáman pattantam föl a kerti asztaltól: – Nagyi, megettem az ebédet! A kemencét közben kukoricaszárral, ezzel-azzal felfűtötték, és amikor elég meleg lett, kisöpörték a hamut, aztán hosszú falapátokra borították ki a tésztát, és betolták, hadd süljön. Tulipánoskata egyik gyönyörű munkájával illusztrálom. Itt a komrában aludtak a nagyszüleink nyáron nyitott ajtónál, télen pedig a sparhelt által adott melegben. Kaphatok finomságot? Nagy kerek szakajtónak nevezett fonott kosarakban tárolták a sütésig. Ők így hívták azt a nagyfiókos szekrényfélét, amiben tárolták a ruhákat.

Az ő készségéhez próbálok felnőni, ha már szókincsben alulmaradtam. Érdekes, hogy a pesti lakásunkra már egyáltalán nem emlékszem. Itt csak főztek és mosogattak. De hát arra ilyen ritkán járt. Egyszerre magyarázta el mindet, így szépen össze is kevertem, hogy melyik a polcos, melyik a fiókos és furcsa bútorok kuszált szinonimájaként raktározódtak el agyamban a nevek. Köztük én voltam a "pesti lyány", pedig néhány nap alatt én is lebarnultam, és mezítláb, tyúkszaros sarokkalmár nem igazán tűntem ki falusi unokatestvéreim közül. Ó, megtalálod a kredenc mellett, a sublóttól balra! Ezt fogom megmutatni legközelebb, hogy a házi kalapálás se maradjon ki! Mindenféle régi kincseket, iratokat, könyveket, leselejtezett tárgyakat, ruhákat találtunk, ha felszöktünk, és hát itt találtuk meg az újszülött kismacskákat is. Így néz ki, segítek: Aki elsőnek megírja a helyes meghatározást, s mellé azt is, mi a különbség a hokedli és a sámli között, én is finomságot adok!

Korai emlékeim között nincs ami pesti, mind-mind a falusi életet hozza vissza. Felette polcon rádió. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik. Meg aztán pénz sem mindig lett volna rá. A fateknő aljára ragadt tésztából először egy maréknyit eltettek a "büdös" vászonzsákba érlelődni, majd a legközelebbi sütésnél ebből volt a kovász, a többi maradék, vakarék tésztát összegyúrták kicsi kerek gömböccé. De a Kékes még sokáig jól szolgált a sarokban.

Talán a füstölt húsra emlékeztetett az íze. Később, mikor nagymamám megtalálta az érintetlen édességet, nevetve vett elő, hogy elmagyarázza nekem a szavak jelentését. Közel volt, ma már fél óra alatt "leszaladhatnék" autóval, de már csak a temetőbe mehetek. Azóta komoly kutatási eredményekre hivatkozva bebizonyítottam neki, hogy a lábbeliket tároló bútorunk nem sublót, s hogy ti se maradjatok tudatlanok (bár sejtem én, hogy egy-két információtok van a témáról, de tegyétek kezeteket a szívetekre: mindegyiket felismeritek? ) Ezért aztán, amikor télen megvolt a disznóvágás, a húsokat feldarabolták, megsütötték, ezeknek a bödönöknek az aljára lerakták rétegekben, és utána ráöntötték a kisütött zsírt, amivel aztán egész évben főztek. Jó nagy helyiség volt, minden kényelmesen elfért benne. És a sparheltet ne felejtsem, amin nyáron nem főztek, mert nagyon meleg lett volna tőle, de télen itt főztek és ez adta a meleget is. Tört fel belőlem kétségbeesett nevetés közben a kérdés.

Nagyon leragadtam a sült húsnál, pedig még pár szót kell szólnom az uborkákról is, amelyek szintén ott sorakoztak a szoba sarkában a bödönök mellett. Ezek nagy 10 literes üvegekben várták, hogy sorra kerüljenek. Ezt csak annak hívták, annak volt berendezve, de nem használták főzésre. Ezt a konyhát is inkább csak vendégfogadásra használták. Évtizedek múltán is, ha valamit nagyon nem találtam, testvéreim így csipkelődtek velem: – Nézd meg a stelázsi mögött is! A tisztaszobában nyáron az unokák laktak. Lassan beletörődtem, hogy ezeknek a szavaknak a helyes használata drága nagymamámmal együtt egy jobb világra tértek, mikor házasságunk első évében egy szokványos nap estéjén megkérdeztem a férjemet: – Hova is tetted a mai postát?

Volt ugyan hentesüzlet a faluban, de hetente csak egyszer nyitott ki, és akkor sem mindig volt hús. Ha megkelt, akkor kiszakajtották. A tisztaszoba a konyhából nyílt. Mire ő ezt felelte foghegyről: – Oda tettem a sublótra! Érdekes, hogy akkor még olyan nagynak tűnt a ház, az udvar, a szőlősorok, s most majdnem túlfutok rajta, úgy körbeépült, hogy alig lehet észrevenni. A szokásos hosszú házacska volt, végigfutó tornáccal.

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. Az utca felől a két ablakos tisztaszoba, a bevetett és szépen letakart kettős ággyal, felette talán Mária a gyermekkel. Az emlegetett nagymamám gyönyörűen tudott bútort festeni. Ebben tárolták a nyári tartalékokat. Egy-egy alkalommal 5-6 kenyeret is kisütöttek, amik tiszta vászonkendőbe gondosan becsavarva napokig frissen megmaradtak. A munkálatok már a megelőző napon megkezdődtek, amikor is a fateknőben bedagasztották a tésztát. Legtöbbször hárman négyen is voltunk. Először elővettek egy fehér vászonzacskót a hűvös szoba mélyéről – ami számomra nagyon büdös, savanyú szagú volt – ez volt a kovász. A stelázsi konyhai, kamrai polcos állvány: A kredenc pedig simán tálaló szekrény. A sarokban eldugva nagy – talán 50 literes – piros és kék zománcos bödönök. Asztal székekkel, ahol ettünk, két ágy, aztán később már a tévé is ideköltözött.

Kisgyerekként nyaranta sokat voltam a nagymamámnál falun. A nagyszüleim háza előtt visz el az út. Öt éves fejemmel jobbnak láttam inkább fürödni menni, hiszen instrukciójából épp csak a főneveket nem értettem. Nincsenek előttem a szobák, a bútorok.

Fenn a falon, jó magasan, hogy mindenünnen látható legyen, egy polcon trónolt a mi Pestről lehozott Kékes televíziónk. Akkor még az ivartalanitás ismeretlen fogalom volt, a macskák szültek, a kicsiket hallottuk nyávogni valahol a padláson, majd, ha nem voltunk elég szemfülesek, és nem találtunk rájuk, akkor örökre eltűntek. Ebből lett a gyerekek kenyere. Ez nagyon sok munkával járt, ezért a szomszédok, rokonok összefogtak és együtt végezték. Rögvest meg is mutatom melyik micsoda. A ház végén a sort a nyári konyha zárta. Egymást érték fejemben a villámcsapások, előrántva a porosodott, gyermekkori emlékeket: "édesség…stelázsi…kredenc…sublót…".