Reményik Sándor: Mi Mindig Búcsúzunk - Somogyi-Könyvtár, Szeged Posztolta Szeged Településen

Az itt található alkotások csak egészen kis szelete mindannak, amiből választhatunk. Függetlenül attól, hogy mi történt köztük és gyermekeik között földi életük során. Elmondhassam neki, mennyire hiányzik, mikor rágondolok, szemem könnyben ázik. Reményik sándor a szőnyeg visszája. Álljunk meg egy pillanatra, nézzünk a távolba, aztán menjünk tovább. Őt már nem kaphatja vissza, de valamit mégis megőrizhet belőle haláláig. Mint a madár, kit Dél vár arra túl, Az eresz alján még egy dalt tanul.

Poszt megtekintés: 31. Radnóti Miklós: Apámhoz az égbe Apám ott fenn az égbe! Tél, tavasz, nyár, ősz, folyók, ligetek, szeressétek a gyermekeimet. Polcz Alaine/ Mindegyikünknek meg kell barátkoznia a halál gondolatával, ha valóban jóvá akar válni. Délre alábbhagy a buzgóság, a vad iram félholtra ráz; nézzük a lejtőt, omladékot: lassan kiáltjuk hé, vigyázz! Ő már felköltözött távoli mennyekbe, én meg azért mászom, dombokra, hegyekbe, hogy közelebb legyek gyönyörű szívéhez, s elmondjam az enyém, nélküle mit érez. Az éjtől reggel, A naptól este, A szinektől, ha szürke por belepte, A csöndtől, mikor hang zavarta fel, A hangtól, mikor csendbe halkul el, Minden szótól, amit kimond a szánk, Minden mosolytól, mely sugárzott ránk, Minden sebtől, mely fájt és égetett, Minden sebtőol, mely fájt és égetett, Minden képtől, mely belénk mélyedett, Az álmainktól, mik nem teljesültek, A lángjainktól, mik lassan kihűltek, A tűnő tájtól, mit vonatról láttunk, A kemény rögtől, min megállt a lábunk. Reményik sándor nem nyugszunk bele. Jobban fáj az Hogy nem halljuk hangodat Szemünkkel téged keresünk Fülünk csak hangodra vár Szívből jövő dallam most a Szelek szárnyán Hozzád száll Olyan egyedül vagyunk mi most Nincs ki vigyázzon reánk Azért hogy most itt légy velünk Az életünket adnánk. Hiszen minden nap elvesz egy részt az életből, s még akkor is, mikor mi gyarapodunk, az élet fogy. Történhetett velem más, jobb, nagyszerűbb?

Édes barátaim, olyan ez éppen, mint az az ember ottan a mesében. Szeress úgy mint a Nap, feltétel nélkül Úgy, mint a Nap, ami szívedből épül. Szegény a forgandó tündér szerencse, hogy e csodát újólag megteremtse. Ne változtass a hangszíneden. Sírva búcsúzunk egymástól, s ha igazi a szereteted, ez egy jó sírás. Igaz rokon, hozzátok fordulok, tűz, víz, ég s föld leszek, ha meghalok; Tűz, víz, ég és föld s minden istenek: szeressétek, akiket szeretek. Valamit föltámasztunk abból, aki elment. Nevess ugyanúgy, ahogy valaha együtt nevettünk a vicceken. Ha megbarátkoztunk a halállal, minden hetet, minden napot ajándéknak tekintünk majd. Reményik sándor karácsonyi vers. Goethe/ Utolsó leheletemmel is köszönöm a sorsnak, hogy ember voltam, és az értelem szikrája világított az én homályos lelkemben is. Ne emlékezz rám búsan Hű társam, hitvesem Már megadatott nékem Emlékben fénylenem, Ne emlékezz rám búsan Testvér, rokon, barát... Add meg a könnyet, Élj és szeress tovább.

Aki elment az elment, mondták gyerekkoromban az öregek. Úgy mint a nap, fényből születve Úgy, mint a Nap, áldást teremtve. Szabó Lőrinc: Ima a gyermekekért Fák, csillagok, állatok és kövek szeressétek a gyermekeimet. Te, homokos, köves, aszfaltos út, vezesd okosan a lányt, a fiút. Olyan csönd van így nélküled, hogy szinte hallani, amit még utoljára akartál mondani. Csupán átmentem a másik oldalra. Az elengedés azt jelenti, hogy hagyom őt szabadon repülni szállni, a maga útján - abban a biztos reményben, hogy visszatalál majd hozzám. S, ha voltak vágyaid, titkok, Mikről soha nem beszéltél, Talán, mert szégyellted, Vagy talán, mert féltél, Most kiáltsd ki bátran, Hadd hallják a csillagok.

Ha már nem fáj: nem is szeretjük. Jó lenni nagynak, kicsinek, mindennek és mindenkinek, sárgarigónak legkivált, nagy kertben élni nyáron át, fenyőre szállni rangosan, fütyölni szépen, hangosan, hirdetni vígan szerteszét, hogy élni jó, hogy élni szép, ha fogják az ember kezét. S ez nem egészen igy van. Imádkozz, mosolyogj, gondolj rám emlegesd fel a nevem nap, mint nap, ahogyan annak előtte is, de ne árnyékolja be semmi a hangulatot, amikor szóba kerülök. Elif Safak/ Vannak csillagok, melyeknek fénye világít a földön, Mikor ők maguk már régen nincsenek a helyükön. Ha könny folyik is az arcomon, én mosolyogva könnyezem. Ott vannak az alkonyat árnyékaiban.

Ó mennyi mindent nem tettem meg! Reggel beszállunk, nyaktörésre készen, szívünk csakúgy röpít: félre lustaság, óvatosság: Hajts, - kiáltjuk az istenit! Így folyamatosan össze vagyunk kötve mindazokkal, akiket valaha szerettünk, mert a lelkünkben ott van az emlékük, és a viselkedésünkben néhány motívum. Úgy szólíts, azon a néven, Ahogy mindig hívtál. Mi lett belőled lélekűzte test? Szabó Lőrinc fordítása/ Kosztolányi Dezső: Akarsz-e játszani A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni, akarsz-e mindíg, mindíg játszani, akarsz-e együtt a sötétbe menni, gyerekszívvel fontosnak látszani, nagykomolyan az asztalfõre ülni, borból-vízbõl mértékkel tölteni, gyöngyöt dobálni, semminek örülni, sóhajtva rossz ruhákat ölteni? Ismeretlen: A halottak Azok, akik meghaltak, soha nem távoztak. Emlékszem rá: az előbb még ott énekelt az öreg szalmaszéken és a szék itt maradt. Aki elment az elment, mondta az anyám, sohse keseregjetek a kósza lélek után. Jaj, összedőlt a kincstár. Vihar tépi kint a fákat Eső mossa arcunkat Mit számít?

De a kocsis csak hajt tovább. Akármit is jelentettünk egymásnak egymás életében, ez mit sem változott. A süppedő avar szagával mindig tömjén is száll felém. Egészen tegnapig minden elmúlt idő megsemmisült; s azt a napot is, amelyet most élünk, megosztjuk a halállal. Okuljatok mindannyian e példán. S ti mind, élő és holt anyagok, tanítsátok őket, felhők, sasok, Vad villámok, jó hangyák, kis csigák, vigyázz reájuk, hatalmas világ. Albert Schweitzer/ A halál pillanata az, amikor a lélek elhagyja az irányító központi erőt, de csak azért, hogy újabb kapcsolatokat létesítsen, hiszen természeténél fogva halhatatlan. Mit láthattál, micsoda égi jelt?