Ezt A Filmet Már Láttad – Egy Igazán Dühös Ember –

Orbán Viktor: Ez történt a héten. Ha nem, a bandája önjáró lett? Olyan sztárokkal, a főszerepben, mint a "kabalája" Jason Statham (A szállító 1-2, Crank 1-2, Feláldozhatók, Egy igazán dühös ember), vagy az utóbbi időben gyakran mellékszerepekben feltűnő (itt is) Hugh Grant (Négy esküvő és egy temetés, Igazából szerelem, Sztárom a párom). A FAT PIG-et elsősorban azoknak ajánlom, akik szeretik, ha egy színdarab nem csak szórakoztat, hanem tanít is valamit, amit tovább vihetünk, ami teret ad ahhoz, hogy innentől kezdve mi is másképp lássuk a környező világot.

1. Egy igazán dühös ember kritika
2. Egy igazán dühös ember kritika full
3. Egy igazán dühös ember kritika film
4. Egy igazán dühös ember online
5. Egy igazán dühös ember kritika free
6. Egy igazán dühös ember kritika 8

Egy Igazán Dühös Ember Kritika

Nyers, tökös macsómozi, a középkategóriás zsánerfilm mintapéldánya, ami egykoron Hollywood gerincét alkotta, de manapság inkább hiánycikk. Guy Ritchie filmrendezőt többek között azért szereti a néző, amiért Quentin Tarantinót. Ha ezt nézzük, az Egy igazán dühös ember tökéletes antitézise az Úriembereknek, kezdve azzal, hogy főszereplőjében, H-ban (Jason Statham) semmi nincs a kisstílű brit bűnözők különcségének, hanem egy tipikusan szótlan, de keményeket mondó és keményeket ütő stathami hős. És ha már szóba kerültek a bűnözők: a Wrath of Man nem csak és kizárólag Statham one man show-ja, a negatív oldal is erősen képviselteti magát Scott Eastwood személyében, aki az utóbbi években egyre nagyobb nevekkel dolgozik, és egyre közelebb kerül a reflektorfényhez, ám a nagy áttörés még mindig várat magára. Producer: Denise Di Novi, Tim Burton. A végponton pedig eljön a katarzis, ami aztán új értelmet ad a kálváriának. Írta: Nicolas Boukhrief, Éric Besnard, Guy Ritchie.

Egy Igazán Dühös Ember Kritika Full

Egyetlen probléma van csak, amit a rutinosabb nézők kiszúrnak majd: a szereplőválasztás alapján sejthető, hogy ki lesz a rosszember és ez egy teljesen logikátlan módon elfecsegett titokkal együtt némileg rontja a film élvezeti értékét. Két év után furcsa volt visszatérni a Karinthy Színházba, de valahol már vártam is ezt a pillanatot. Mert pont emiatt szeretem őt annyira: van egy utánozhatatlan stílusa a filmjeinek, ami miatt az első pillanatban megmondod, hogy ezt ő csinálta, és olyan okos forgatókönyveket ír(t), hogy azok még a tizedik újranézéskor is tartogattak meglepetéseket. Wrath of Man, rendező: Guy Ritchie, szereplők: Jason Statham, Holt McCallany, Josh Hartnett, Rocci Williams, Jeffrey Donovan, Scott Eastwood, Andy Garcia, Eddie Marsan amerikai-brit krimi, thriller, akció, 119 perc, 2021 (16). Vannak hülye becenevek (Josh Hartnett karakterét úgy hívják, hogy Boy Sweat Dave, a melákszerű Holt McCallany pedig Bullet), improvizált vagy improvizáltnak ható, laza beszólások (egy öltözőjelenetben természetesen pöcsökkel viccelődnek), miközben aztán véresen komoly, szinte bibliainak szánt mondatok hagyják el a színészek száját. Az Egy igazán dühös ember szikár stílusa egy ideig viszi a hátán az egész filmet, egyedül csak a néha kínkeservesen komolykodó forgatókönyvön bicsaklik meg a lendület: Ritchie vagy a társ-forgatókönyvírói a vizuális letisztultságot a dialógusokba nem ültették át. Quimet tinédzser lánya, Mariona (Xénia Roset) pedig eközben csak élni szeretné a normális tinédzserek életét, ám egy "nem normális" családban erre esélye sincs. Az Alcarrás azonban közel sem a régmúlt világának elsiratásáról szól. Aki ezt a vonalat várná újfent, csalódni fog, az Egy igazán dühös ember merőben más stílust képvisel, de ezzel az égvilágon semmi baj nincs. Szóval Ritchie jól döntött, hogy nem magát szabadította rá a vászonra, hanem Stathamet. Noha több mint tíz esztendővel Tim Burton filmje előtt Richard Donner a Supermannel már bebizonyította, hogy egy képregényadaptációt is komolyan lehet venni a mozivásznon, és a szuperhősök mozgóképes felemelkedésére, amit az X-Men – A kívülállók és a Pókember hozott el, nagyjából ugyanennyit kellett várni, a '89-es Batman hatalmas sikert aratott, és azóta is rengeteg képregényfilmet inspirált.

Egy Igazán Dühös Ember Kritika Film

Húga eltűnésén uszkve 20 évvel később sem lendül túl (a cselekmény 1985-ben bonyolódik, ám véletlenül sem a reaganizmus Schwarzenegger, Stallone-turbókapitalizmusát méltatva, inkább a destruktív-ideológiaikritikus cronenbergi, Videodrome-os formaalakzatok előtt tisztelegve), szüleivel fagyos viszonyt ápol, cenzorkollégáival pusztán a munkahelyi rutin köti össze – Bailey-Bond nemcsak a társaink iránti, hanem az önmagunkkal szembeni, egyre gyötrőbb elidegenedés röntgenábráját is skicceli. Ezen a ponton muszáj leszögeznünk, hogy az Egy igazán dühös ember korántsem nézhetetlen, sőt, minden beállításáról süt, hogy tapasztalt filmesek csinálták. Nem, Ritchie ezúttal teljesen más úton járt és elkészítette karrierje eddigi legnyomasztóbb rendezését. És akkor a halovány mellékszerepekre elpazarolt Andy Garciáról vagy Josh Hartnettről most ne is beszéljünk. Így minden együtt áll ahhoz, hogy egy látványos tűzharc végén H végre megnyugvást találjon. Semmi sallang, egy árva időhúzó jelenet sem jelenik meg az egész játékidő alatt, csakis épp a legfontosabb részek, melyek lényegi információkat tartalmaznak. Szinte egyetlen mozzanata sincs, amit ne láttunk volna már másutt. A képek forrása: MAFAB. Emellett pedig jött a hír, hogy másfél évtizeddel utolsó közös filmjük után ismét azzal a Jason Stathammel forgat, akivel együtt robbantak be a köztudatba. Az ő életének tragikumán érezhetjük át és láthatjuk, hogy a szépség és a tökéletes alkat sem elég a boldog élethez. Jason Statham több mint egy évtized kihagyással tér vissza Guy Ritchie-hez, H szerepe pedig tökéletes lehetőség számára, hogy karrierjét ott folytassa, ahol néhány félresiklott projekttel ezelőtt félbehagyta. Az egyetlen tulzas, hogy ezek ellenere is elvereznek. Fogalmam sincs, hogy mennyire követi a spanyol eredetit - mivel azt nem láttam-, annyit azonban gond nélkül kijelenthetek, hogy egy olyan remake-ről van szó, ami mindenképpen érdemes a figyelemre.

Egy Igazán Dühös Ember Online

Statham mondjuk nem nagyon izzad bele a szerepbe, Ritchie viszont egészen magabiztosan tesz le az asztalra úgy egy teljesen feszes akció-thrillert, hogy nem tűnik fel, mennyire nem ugyanaz már a helyzet, mint a Blöff idején volt. Szürreális, hogy Jason Statham karaktere elvileg egy átlagemberé a fizika törvényei alapján működő világban, de valamiért mégis fáradhatatlan, golyóálló és halhatatlan. Az első kellemetlen élményt viszonylag hamar kénytelen átélni főhősünk, ám reagálása a kocsit ért támadásra és tetteinek profizmusa azt sejteti, többről van itt szó, mint egy csendes, mogorva újonc kezdő lépéseiről. Számomra ez a kettő Ritchie pályájának a csúcsa, amiben azért valljuk be volt egy jó izmos hullámvölgy, ám hálisten úgy tűnik, hogy ismét magára talált, és az utóbbi próbálkozásai már több, mint ígéretesek. A Ritchie-esszencia - bármit is jelentsen az - végképp elillant, számomra már az Úriemberekben sem volt meg negyedannyi sem belőle, mint a mester bármelyik korábbi gengszterizmusában (jó, a Revolver kivétel! Kivéve Post Malone-t, rá azért nehéz úgy gondolni, mint megélhetési bűnözőre.

Egy Igazán Dühös Ember Kritika Free

Azonban csakhamar kiderül, hogy a Wrath of Man az Úriemberekhez képest nemhogy csalódás, de teljesen felesleges az előbb említett gondolatokra felépíteni a prekoncepciókat. Tényleg érezzük, hogy egy olyan ember bosszúját látjuk, akinél az utolsó szálat is elvágták, ami egy erőszakmentes, normális élethez kötötte. Reméljük, hogy még láthatunk tőle a régi Guy Ritchie-t, vagy legalább a tavalyelőtti Úriembereket idéző alkotást a közeljövőben. Az így keletkező feszültség a végén – így vagy úgy – feloldódik. Mindig örülök annak, ha egy újrafeldolgozás tényleg ütős tud lenni, mert legtöbbször csak az amerikai közönség számára készülnek, akik nem hajlandóak a mozikban külföldi filmeket nézni, mivel azok feliratosak. Persze szépen lassan elkezd összeállni kép és nem ér hatalmas meglepetésként, amikor felfedik a kártyákat, ám Ritchie remek eszközökkel adagolja az információmorzsákat. Az első pillanattól kezdve tudjuk, hogy nem az akinek mondja magát, arról viszont sejtésünk nincs, hogy mit keres itt. Egy olyan embernek, mint Hill, van terve, amiben a szálak végül összeérnek. Guy Ritchie vagány, régi vágású bosszúmozija egyszerű, akár egy pofon – csak az a baj, hogy nem sajog tőle az arcunk, amikor feltápászkodunk a moziszékből. Feszült, izgalmas és fordulatos thriller, amelyben egy helyszínen követhetünk végig egy bűntényt és az azt megoldó diszpécser kálváriáját. Hill azonban nem "a hónap dolgozója" címre pályázik: azért csatlakozott az őrző-védő szolgálathoz, hogy ezáltal közelebb férkőzzön ahhoz a bűnbandához, mely fia haláláért felelős. Pásztor Tibor Tomja vele ellentétben a társadalmi elvárásoknak élő ember. Ritchie még sosem csinált egy az egyben akcióthrillert, de nem áll neki rosszul a műfaj.

Egy Igazán Dühös Ember Kritika 8

Ami összefonódik egy pár hónapja történt rablással, amiben őrök és civilek is meghaltak. Mindezzel nem is lenne probléma a rendező bármely más filmjében, itt azonban műfajidegenül hat: Ritchienek vagy a filmet vágó James Herbertnek érdemes lett volna elismerni, hogy másfél órában bőven elfér a bemutatni kívánt történet. Ráadásul ezúttal nehéz eldönteni, hogy pozitív vagy negatív karakter-e, mivel ennyire döcögősen még sohasem egyensúlyozott a jószívű, de betyárbecsületű hős és az ellentmondásos morális kódexszel faltörő kosként pusztító, mindent és mindenkit kíméletlenül eltipró bűnöző között. Azóta, ahogy mondani szokás, sok víz lefolyt a Dunán. Messze nem hibátlan (a sérthetetlen vasemberek például majdnem kikergettek a világból), de nagyon tudtam értékelni, hogy ez a film pontosan az, aminek tűnik, annak pedig egész fasza. Az előzetest viszont inkább ne nézzétek meg, ha eddig se tettéket! Nem ezt szoktuk meg Ritchie-től, de amíg ilyen művekkel rukkol elő a komfortzónáján kívül, addig bármikor vevők vagyunk rá. Több mint kilencven év alatt sokféleképpen ábrázolták már Bruce Wayne-t a mozivásznon, de talán itt tűnik mind közül a legmagányosabbnak: hatalmas kastélyában üldögél egyedül a sötétben, mint egy élettelen viaszbábú, és csak akkor van igazán elemében, ha a denevérálarcot viseli és gazemberek seggét rúgja szét. Ott pl sokkal idegesitobb volt a "vasemberek" serthetetlensege es azok legyozese. Ritchie ugyanis egy éjsötét bűndrámát vázol itt fel, ami nagy lendülettel merít az elmúlt évtizedek terméséből. A film a rendező hazája helyett az Egyesült Államokban játszódik, a humor helyét súlyos dráma és kőkemény erőszak foglalja el, és a felszínen szinte rá sem ismerni alkotójára.

Párhuzam leledzik a társadalom elfojtó mechanizmusai és Enid magára erőltetett visszafogottsága között. Lassan bomlik ki a szemünk előtt egy súlyos bosszútörténet, senki ne számítson a szokásos Guy Ritchie-féle poénokra és pörgésre! Lassú, kimért, komor Guy Ritchie? Az alapfelállásból sejthető, hogy a dráma érdekében a csapatból ki távozik majd idő előtt, illetve az is, hogy valami gonoszság van az egész robbanás hátterében. Több mint 15 év után újra egy filmben dolgozik együtt Jason Statham és Guy Ritchie. Joe Baylor (Jake Gyllenhaal) a nemzeti segélyhívónál teljesít éppen szolgálatot Kalifornia államban. Liam bá számára azonban még nincs vége mindennek: idén várható tőle a Blacklight és a Memory című akciófilmek, illetve valamikor a jövőben Neil Jordan rendezésében a Marlow.