Juhász Gyula Magyar Nyár
Juhász Gyula Anna Örök Szöveg
S már kiáltja: Szólalj meg esdeklő szavamra, mit akarsz tőlem, Schweidnitz Anna? Amit a költő akkor még nem tudhatott: amikor a szobor elkészült, a helyére került 1357-ben Anna sírboltja elé – ő már több mint egy évtizede halott volt. A végső művet a művész emlékezetből – talán régi rajzai, vázlatai felhasználásával készítette el. Juhász gyula anna örök szöveg. "Megtébolyít a kacagásod, megyek keresni földi másod, bár a szívem hozzád rohanna –. Minden, amit újra meg újra ismételtél önmagadban, de aztán mégsem mondtad ki hangosan. A versszak végén még egy csipetnyi irigy, féltékeny felhangú kérdés is bekerült a refrénbe: "megjutalmaztad, Schweidnitz Anna? Ezért sejtelmes, gyengéd, hamiskás, kacér mosoly? Juhász Gyula: Anna örök. Hiszen csak egy volt, egy van belőle, a földön élt és élő emberek milliárdjai között.
S e szőkeségben újra érzem őt. Az a másik Anna, a költőnek szenvedélyes imádatát lobbantotta fel – és bizonyosan még reménytelenebb, még kevésbé viszonzatlan szerelem eszményképévé vált. Juhász gyula magyar nyár. Olvassuk el most egyben: Jékely Zoltán: Egy prágai szoborhoz. Ó, hogy imádhatott a szobrász, megjutalmaztad, Schweidnitz Anna? Megtébolyít a kacagásod, meghalok érted, Schweidnitz Anna! Csakis a szerelmes megszállottság hajthatta – szent konok lázban "a szobrászt, míg a mosolyt így kifaragta"! Hogy gyógyítható "kiábrándulható", köznapi szerelemmé fokozza.
Ugyanígy a németeken kívül a csehek és a lengyelek is magukénak tartják. Ki is volt Schweidnitz Anna? Kevesen tudják, hogy "ő Annasága" az egyoldalú szerelmi szenvedélynek nem az egyetlen hazai "istennő" – múzsája volt. Károly német és cseh királyhoz (harmadik feleségként…). A költő beleszédül a gondolatba: Hatszáz éve halott vagy – mégis élsz! Ma már nyugodtan ejtem a neved ki, ma már nem reszketek tekintetedre, ma már tudom, hogy egy voltál a sokból, hogy ifjúság bolondság, ó de mégis. Kérdés zakatolhatott a költő fejében: mi adhatta a szobrász számára az alkotóerő oly hatalmas feltorlódását, hogy a mosolyt így kifaragta?
Juhász Gyula Várad Elemzés
Igézlek én is, ha igézel: Szólalj meg esdeklő szavamra, Mit akarsz tőlem Schweidnitz Anna! Jékely Zoltán – jószerével ismeretlen – "Egy prágai szoborhoz" című költeményéből lép színre: Haladjunk versszakról versszakra! A felirat szerint, Schweidnitz Anna, a Szent Vitus székesegyház kegy-úrnője a lovagkorban élt. Ez az új rovat nem kevesebbet szeretne elérni, mint hogy közelebb hozza a méltatlanul hanyagolt verseket.
Ő, Schweidnitz Anna! Egymás szerelmesei, szeretői voltak? Hatszáz éve így mosolyogsz le. Arcképed a szívemben, elmosódott. "meghalok érted, Schweidnitz Anna! Különös szépsége és kedvessége révén, még életében legendák övezték. Korán árvaságra jutva, mostohaanyja Erzsébet királynő oltalma alatt, Budán és Visegrádon nevelkedett – így magyarul is érthetett, beszélhetett.
Vagy mégis van enyhülés? A feladat rendkívüli volt: a képmás faragó nyilván többet akart, mint élő arc hasonmását megmintázni: belevésni, belefaragni a rideg kőbe modellje egyéniségét, személyiségét, belső lényét – egészen addig, míg meg nem jelenik a lélek az arc talányos, titokzatos mosolyra görbült ajkai körül. És minden eltévesztett köszönésben. Elbolyong onnan, majd vissza-visszatér, nem tudja otthagyni. Nem mondtad el neki, aki már elmúlt, akit elfelejtettél, mert régen mást szeretsz, mégis olyan mélyen él benned, olyan magától értetődően van jelen, mint a levegő. Nyilván életégen – férfiakat magába szerelmesítő, magába bolondító, mágikus személyiség volt – illetve lehetett. A sürgő-forgó emberekre, a milliónyi nyomtalanra –. És egész elhibázott életemben. Azt is, ami köztük történt, kellett, hogy történjen! Nem fog rajtad az idő! És minden összetépett levelemben. 19 évesen gyermeket szült Károlynak: Erzsébetet, majd 1361-ben Vencelt, - a későbbi cseh és német királyt. Hisz ez a szobor, a holt kődarab él! "Ó, hogy imádhatott a szobrász, hogy pusztíthatta szent, konok láz, míg a mosolyt így kifaragta –.
Juhász Gyula Magyar Nyár
Itt vagy – különös, igéző szépséged teljességében! Be csábítón, kacsintva nézel! Mert benne élsz te minden félrecsúszott. Közös intim titkuk sejtetése – amely a művészt és modelljét, ihletőjét, imádottját összefűzte? Azonban már nincs menekvés! És hogy egészen elmúlt, ó ne hidd! Mit akarsz tőlem, Schweidnitz Anna? Anna von Schweidnitz – Jauer (1339-1362). © Petőfi Irodalmi Múzeum • Budapest • 2011. Úgy képzelem, miután még néhány kört tett a templomban, a költő a képmáshoz vissza-visszatérve, a szoborba szeretés fortissimója után, eszelősen titkát vallatni, igézni kezdi Annát. Jékely Zoltán összegyűjtött versei.
Hogy megírta ezt a verset, hogy kiírta magából, szerkezetet adott neki, esztétizálta különös szerelmét. Ki tudja hányadik próbálkozása lehetett, mennyi kő mehetett veszendőbe, amíg a varázslat sikerült, ameddig minden rákerült a képmásra? S te sose halsz meg, Schweidnitz Anna! Ez a szobor így kifaragva, mintegy feltámasztási, visszavarázslási kísérlet lehetett számára, hogy szerelme étertestét visszaidézze a misztikus kisugárzású arcvonások mögé…. Harmadik gyermeke szülésébe belehalt – a magzatával együtt. Sírboltja elé Peter Parler, a dóm átépítője és a német gótika jelentős szobrászművésze alkotta és állította fel híres szobor portréját – számtalan templomlátogató csodálatára. Minden, amit el kellett volna mondanod, mert el akartad mondani. A verselemzés az irodalomoktatás egyik legködösebb része. Ezért mindenüvé, mosolyáért vetélkedő lovagok, költők – hozzá fohászkodóm kegyeiért esengő hódolói kísérték. A végén már menekülő utat keres a költő, a tébolyba forduló szenvedély izzása alatt – mintegy önvédelemből. Klasszikusok közül válogattunk, olyanok közül, amiket az iskolából, gyermekkorunkból ismerhetünk, és amikhez bizonyára kapcsolódik néhány emlék. A végzet asszonyának történelmen végigvonuló archetípusa. Svidnická Anna, Swidnicka Anna). Kölcsönös vonzalmat, szerelmet – talán viszonyt?
Hatszáz éve meghaltál – mégis túlélsz mindenkit: a sürgő-forgó milliónyi nyomtalant, "s engem magamat, ki fájdalmasan későn születtem hozzád! Egy évvel később azonban élete tragikusan végződött. Meglepetés, döbbenet, igézet! A szavak varázsa lassan elsuhant mellettem, majd eltelt tíz év, mire újra felfedeztem magamnak bűvöletüket. Hiszen egy titok is rajta van az arcon.