Nemes Nagy Ágnes Szomj, Visszanézek Életemre Elmerengek Csendben
Hanem mint önvizét tó. 11) A szép híves patak helyét a szakasz végére a perzselő hőt – a kínt – árasztó kő veszi át. Would that I might be a carnivorous plant: you'd be drawn into me, fall into my scent. Már-már magukba, fémmé a követ, ha állat járja, körme füstölög, s köröznek fent a sziklafal fölött. Néma villámcsapásai –. Viszen, - Már itt a szél! Egyetlen fogódzónk (vigaszunk? ) A takaró szegélyén indigó-. Ez vezeti be a víz és vér ismételt összefonódását: "A hab vadkacsát usztatón dagad, / Vagy gyenge vénán bujdokol apadtan, / Freccsen vér, a rémület fakad". Nemes Nagy Ágnes A szomj. Nem tagadom ki belőle a lehetséges emberi élmények egyikét sem, a profánokat sem, de indító (és megindító) apróságokat sem, a kristályokat, az eldobott cigarettacsikket, a féllábú galambot, a dadogó öregasszonyt, a kételyt vagy a kétségbeesést. Éppen ott apadsz, Ahol a szomj legperzselõbb. Sistergő döngés ütemét.
Nemes Nagy Ágnes Szerelmes Versei
Nem lehet a másik bőre alá bújni, e képtelenség pedig a viszonzott szerelem ellenére kielégítetlenséget hagy maga után: "Szeretsz, szeretlek. A hõben, S idegen-légiónyi. A gyászélménynek – mint utaltunk rá – kísérője, sőt része lehet a keserű felháborodás, lelkünk mélyén a távozónak mintegy a "felelősségre vonása". Ha ennyire atavisztikus vágyakat és félelmeket ébreszt, bennünk, emberekben, akiknek egyébként e kultúrában a vallása is egy ilyen testet és lelket szimbolikusan elfogyasztó rítuson nyugszik? A Campuson lép fel André Tanneberger - közismert nevén ATB - a német DJ fenomén, aki a '90-es évek óta folyamatosan a nemzetközi elektronikus zenei szcéna elitjébe tartozik. Nemzedéktől függetlenül azok publikáltak bennük, akik e gondolattal azonosultak és e mércét megütötték. A tizenkét kötet arról tanúskodik, hogy Nemes Nagy Ágnes az Újhold-eszme megvalósítását életműve részének tekintette. Bujdokol apadtan, Freccsen a vér, a rémület fakad, Az éjszakai abroncs. Ha a szeretsz és szeretlek van, akkor nincs semmi más. Ha úgy váltogatnád hited, elved, politikádat, mint szerelmeidet, ripők volnál, mocskos, jellemtelen. Úgy hiszem, Már itt a szél. Második kötetének megjelenésétől (Szárazvillám, 1957) folyamatosan jelen volt a nyilvánosságban. Irtózatos madár-szive.
Nemes Nagy Ágnes A Szomj
Meg néked eltûnõben? Itt nem a célirányosnak szánt cselekvés válik céltévesztetté, estlegessé, hanem maga az elme bomlik meg. Ha volna bennem valami imádat, elébehullnék csukló térdemen: csakis reá tűzd győztes glóriádat, mert szép, mert él és mert – lélektelen. Dickflüssig und von Tropenglut durchsüßt, und schaudernd deinen Duft gleich Zauberei. 1986-ban Lengyel Balázzsal közösen – almanach formában – újraindították az Újholdat (Újhold-Évkönyv, évente kétszer 1986–1991). A főrész a felszín alatt dübörgő erotika ilyen jellegű ábrázolásának csúcsán érkezik el tetőpontjára, a hőn áhított beteljesülésig, egyfajta szerelmi nirvánára emlékeztető állapotig: "mind magamba [innám] lenge lelkedet / (fejed fölött, mint lampion lebeg), / magamba mind, mohón, elégítetlen, / ha húsevő virág lehetne testem. " Sokszor önmaguk ellenében érvelve, hevesen s mégis tökéletes pontossággal fogalmazva vitatkoznak a sorsszerűről, a modernitás problémáiról, a költészet feladatáról a XX. Sodorni gyertyája hajósok! Hogy csillapítsam buzgó szomjamat; S bocsássam meg, mi megbocsáthatatlan? Ennek tudatában is vágyunk rá és próbálkozunk vele. Nemes Nagy Ágnes (Budapest, 1922. január 3. Ehhez kegyelmi állapot kell, olyan hit, amelyben az ember mintegy önként átengedi Istennek az ítéletmondást. Enyém lehetne langyos, barna bőröd, kényes kezed, amivel magad őrzöd.
I'd drink into myself your melting flesh. S a kupolán fent széttáruló díszlet, nagy oszlopok közt festett ég tüzel: mit ér nekem, ha vagy és mégse hiszlek, s mit ér, ha hiszlek és nem létezel? Poszt megtekintés: 25. Hogy van ez a kínkeserves vagy-vagy, ez az örökös választási kényszer.
Menj csak tovább, az utadon, nem vádollak téged, Felejtsd el, hogy életedben, halvány csillag, fénylett. Érzi, miként zúg szélorkán. Levél Arany Lászlóhoz. Szidjam a lomha parasztot, sírjam vissza az úrbért? Hej, arra ráférne, ha oda szállnátok, S a világ végéig mindig tanítnátok! Messze mentél, nagyon messze, talán sose látlak, Félek, hogy már vége lesz a szép szerelmes nyárnak. A szuronyos puskánál. Azért írta, hogy újra. Nézi kiszáradt fáknak rejtekéről. Csak fül lát, szem hall süketen, vakon! Inkább, ki dolgát csüggedten csinálja, és seregekre vágyik Dózsa nélkül, mert vezér ha volt is, a sereg széthull, ha önmagát nem őrzi menedékül. Mindenki olyan figyelmes, a gumiarcú orvos, a nővérke, a barátok, akik hátba veregetnek: "na, öreg, hogy vagy?
Ki eszmét nem hisz, verébszárnnyal száll csak, És vakondtúrást képzel délibábnak. Rettenetes, fekete gyászolással, mintha volnának nyáj, és ő a Pásztor, szóljon még egyszer, szóljon a halálból! Nincs több ilyen igaz szívű szerető. Vándorlegény gémberedve, Roskadozva alája lép. Elhagyott az asszony, egyedül maradtam. Kommünt vodkaivókkal, kőkobakú muzsikokkal? Messze járnak már a felhők, velük jöttél, velük el is mentél. Tollal, amely nem panganét, döföltem gizgazt és ganét, az ám, hazám! Vállamra szállt, úgy szólt hozzám turbékoló hangon. Krisztust biztatjátok, Megváltva világot, Feszítve keresztre, Vidorabb lehetne. Nézelődik az őszi csendben, és a törékeny lombok alatt. "A képzelet nem lesz sehol se testté, Alföld sem oly szép, mint Petőfi festé…".
Hűbele címre nem vágy, drága maszlag, És Kakasszéken megmaradt parasztnak. Jézussal álnok Isten. Eszembe jut: Szilveszter lett a másik, Kit önsorsa kevéssé érdekelt, Tett-vett viszont, népe helyett, rogyásig, És hígan szürcsölgette a levest. Amikor még anyám dalolt, Szép mesékkel fölém hajolt, Gyermekkorom boldog idejében. Forradalmak jöttek – hiában. Bűzös beszéd fojtogat, kölni kéne, vagy patkányirtó, gyorsan ölő méreg, mert szavukat-szagukat ki nem állom. Egyre károg, hogy - kár, kár, kár! Koldustarisznyát, Üreset, hitványt. Valakinek muzsikálnak a faluban valahol, Oly szomorú a nótája annak, aki ott dalol: Minden hangja csupa bánat, keserűség, fájdalom... Talán nem is muzsikálnak, talán csak én álmodom. Valamikor oltárom volt nékem a te képed. Könyvek, újságcikkek, kéziratok, rendezni őket fölösleges itt. Mózes se szólt akkor vele, és a hegyre az Úr se jött, hajlék se épült senkinek. Termett szerelemre, Ajka tulipánja.
Híranyag – ennyi vagy, Kard nem bírt teveled, mostoha sors lebírt. Becéznélek százképp, a nyomodba járnék, akárcsak egy árnyék. Bányászok, kik az aknát. Hajóra sandít, alig lép felém, mikor járni tanul a vizeken, szívéből kiáltoz a félelem, ilyet teremtett odafönt a vén. Kinek viseli képét mai képviselőnép? Szeretettel köszöntelek a DALSZÖVEG klub közösségi oldalán! Úgy megyünk el egymás mellett, mint két ismeretlen, mintha meg sem látnánk egymást, szemünk meg sem rebben. Rácsókoltam lelkem a legszebb rózsára, Hiszen meghalok én, úgyis nemsokára. Találnak szállást már az űrben, hallják s látják Dózsa urat. Hogy tudomást szerez-e. avagy nem szerez tudomást.
Friedrich úr, Kerényi, kivégzett a hagymáz, Barátod, Hűbele, Kakasszéken sirat. A csendes éjben anyámra gondolok, Szívemben most az ő szíve dobog. Ki mégis szól, megátkozottan, kerülik, mint a pestisest, nyakában újféle kolomp van, kiáltozni hiába kezd; úgy tesznek, mintha nem is volna, akárcsak vele, aki nincs, ki nem is nő, mint bolondgomba, Szonett, melyet a Földtani. Kőből van ágya sebzett valaguknak. Előtte mezítlenül állok ott, a Jordán vize forró testemen, szívemből minden vétket kimosott, emlékeimet belé temetem. Magát próféta-népnek. Fütyülget pimasz rímeket, míg a jó társak horkolását. Így él, kinek mellében szíve vásik, és ha álmodik, akkor sem szabad. Átiratához, akkor írtam ezt. Isten, ki nem vagy, szeress engem, ne engedj örvényekbe vesznem, s mondj bár ítéletet felettem, biztass kérdeznem és felelnem.
Pöffeszkedjenek hülyén, vakmerőn. Van ám második, mily szerencse! Rossz alamizsnát, Halálig itt lát. Vagy húsz esztendeje a messzi Cubában, Jó Prágay János López kis hadában. Lehetne más, mondom vödör-világban. Nézem az eget, Felhő integet, Üljek szél-lovat, Szállni hívogat, Végtelenbe fel.