Nadányi Zoltán: A Két Szemed Szeretett Legtovább

Lator László: Van még egy – ne haragudjon, hogy a szavába vágok, az volt talán a legnépszerűbb: "A két szemed szeretett legtovább, még mostan is szeret, még éjszakánként zöldes csillaga kigyúl ágyam felett". Aztán ebből se lett semmi, s amikor Budapestre került, meséli a lánya, Gertrúd, hogy kétszobás lakásban voltak öten, Hubay Miklós mondta nekem azt a történetet, hogy volt egy nagy kredencük, az alsó része akkora volt, hogy bele tudott tenni egy matracot meg egy villanykörtét. Életedben ennyi vagy, nagy gyümölcsben kicsi mag. És itt hirtelen eltolja a képet, kívül reked rajta, nem tud többet hozzáférni: A hídon túl kis gyalogút, kökénybokrok szegik, ott mennek ők! Ha jönnék látható sebekkel. A szemedet, mely mindig odafordul, hol én vagyok és kelni, bukni lát, és el nem unja nézni ezt a zordul. És a pénz ugye, bánatpénzt kellett volna fizetni. Két egész szám hányadosa. Londonra, hol a köd megkövül, Párist járni, hol pattog a kánkán, Szibériát beszaladni szánkán, négerekkel ülni tűz körül, megfürödni zúgó Amazonban, puskacsővel járni a vadonban, (férfi-e, ki nem ölt még oroszlánt? Itt vagyok és várom a szerencsét, ha ugyan még van számomra mentség. Mert aki csókolja, boldog. Gazdagot, ne irigyelj hírnevet, ne irigyelj nagy királyt, kiskirályt: mind ugyanúgy sír, nevet, mind egyforma jajt kiált. Udaraju o samotnu zemlju, o jedinstvenu humku: - u Julijin grob.

Összegyűjtötte: Albert Zsuzsa. A kockás vásznon szanaszét hevertek, egy biztos állás tört abroncsai, szicíliai játszma roncsai. És újra ötven, míg felérkezett. Neked szentelt ifjú szívem.

Tudjátok-e, hogy hol járt mostanig? De a szemed még rámleselkedett. Stari par možda već. Függő és karperec, virágok, bonbonok, –. I nad mnom se zaljulja grana. És a ruhámon nem hagyod. Nem omlasz harcosod nyakába, nem mondod: "Így indulsz csatába, boldogtalan, karddal szívedben? A kert alól, hol vadbozót terem, felhőkbe néztem bús, baráti szemmel, sokféle titkon törtem a fejem, miket nem érthet egy tízéves ember. Két szín alatti áldozás. És néz a földre, fákra, napra, le és fel... vajjon mit keres? Utána lediktálta a kiegészítést, tehát elmondhatom, hogy az ő nekrológja utolsó sorai írógépelője is vagyok, ezek a sorok így hangzottak, Nadányiról szólva: "Úgy ringat bűvölőn és annyi báj van benne.

Lefogadnám akárki ki se merné találni. Sudarát elviszik, itatja majd az udvart. S ő maga nem iszik, robotban elgyötörve. Két év szerelem videa. Vágyom, A boldogságra én is, mégis csak szenvedek, Álmomban hát, lássak csodát, Mindig az a perc a legszebb. Négy szegletén körülvezessem. De egy olyan szerelem története, amelyre egy drámaírónak legalább három felvonás kellene. O knjizi prevoda Ezüst híd/Srebrni most. Izgalmasan, áttetszőn, mint a fátyol. Fellángol a ház, a kazal, hova gyujtó.

A jelszavadat elküldtük a megadott email címre. A Holdban: hölgyemért rajongva. A kert mélyén... » Szerelmesek. Én már akkor Vajthó László antológiájából nagyjából tudtam, milyen a modern magyar költészet. Az élet forrásához szállt alá. És hallgatózik, töpreng.

És tudtuk, hogy nincsen immár. A Párizsi utcában lakott akkor Milán bácsi, fölmentem hozzá, mert én annak idején az egyetemen jártam az óráira, és indexemben most is ott van az aláírása, úgyhogy professzor úrnak köszöntöttem, és azt mondja nekem: kész van a nekrológ Nadányi Zoltánról, csak még akarok írni a végére három vagy négy sort. Másutt pedig azt írja: "olyan kis pehelykönnyű rántotta-színű kiscsirke". A hat legnagyobb zenei programhelyszín felhozatala immár napi bontásban elérhető, ebből is kirajzolódik, hogy. Kopogtat a fák mellén, meg a hátán. Hallom a hangod messze, mélyből, Egy régi... Itt fekszenek a fűben: egy lány meg egy... » Dacos barna lányka... Dacos barna lányka, szeretlek, Dacodnak én... » Virágének. Akkor láttam Nadányit először. És békesség, mint Betlehemben.

És ez a családi konfliktus az egyik versében meg is fogalmazódik. Uvek si sa mnom kretao, a sad si se. S én meghalnék, ha életembe látnék. Akinek nincs párja, keressen magának. Tobom u sve gušću šumu života. Egy gondolatra a hideg lel: véletlenül ott lesz a versem. Immár a tizenötödik Campus Fesztiválra készül Debrecen. Bila bácsi hihaha, van-e füstö.

Prave, i zagrljeni žele koračati. Most a nagy fűzfa hívta orvosául, mert észrevette, hogy a lombja sárgul. Szerszáma is van hozzá, jókora. "... melletted megyek, mert az öreg tanárné. De most megvernek önvád vesszei: "Te rendbontó, megszegted a tilalmat! Megy a vándor beljebb, nem tudja elérni, megy a tenger feljebb, már alig felényi... vándorolt a vándor, míg kifáradt. S ezt tűzi fel övül, mert égen, földön egy az úr: az égő szekerű.

És nem vagy itt, ki mindig szembejöttél, szőke tündér. Vagy egyszerre mindkettő;)). Ébresztő óraként fejemnél felnyerít. S te ujjadat vonogatod enyhén.