Klasszmagyar 1. Beugró Flashcards
Megnyílik a Föld, az óriás bánya, mert elunta mára. A csillagrendszereket járja, és idenéz. Becsukódott előttem minden ablak. Írja tovább a művet. Árva lány volt a kedvesem, Ha elmennék nem gondolna, Hej! Biztosít tüntetőleg, Jövendő éveimre. Visszanézek életemre. És hajdan se voltak? Engem "Heftis"-nek nevezett, és anyámat (talán terád gondolt). Amiért éltem, most halottak védik.
Gyermek, a neve négy betű, forrása édes, keserű, nyilát ifjú, vén tiszteli. Vidor szél meglegyinti őt, a szár, mi tartja, elszakad. Délibáb remény Napot fest az égre. A tátott tőke sárga. Hajnalidőn az árnyék.
Bűnös lelkekkel ki vitáz, ő szól ismét, Ésaiás. Peremére hulltak az ember létnek. Álnok Hold világol, hiába kerek. Kegyetlenebbül öl, mint gaz király? Az esti szél enyhe alatt, és: "abba! "
Ezért szintén vesszőt futok), fejemre szórja sugarát. Az egész gyönyörű természet. Elrepült az öröm, sok-sok boldog óra, Nem maradt más emlékül sem, csak egy hervadt rózsa, Az beszéljen róla. Senki, ahogyan én Ginát. Itt járok Szenicen, Őrá emlékszem én. Másképpen szólni nekünk sincs okunk, mert szívünk csak addig a mi szívünk, amíg. Fölindulnak a vének, a hangjuk dörgőn csattan, marxisták-leninisták, s mindegyik halhatatlan. Éjszaka font, nappal mosott. Nincs ház, ellopták ügyes tolvajok, s vele az elhalasztott holnapot.
Amikor még kéz a kézben sétáltunk a réten. A kor, mit hívtam ifjan, vagy csak ismétlem, reményem, mint szerzetes a hittan. Menjen el egy barna lányhoz a falu végére. Dús hajam, a hivalgó, Mint buddhistának copfja.
Éji álmomból hiányzik egy rüfke, ki megengedné, hogy beléhatoljak. Kertes ház, benne egy rózsa nyílott. Valék, nem szántó, Félig a jövő. Kinn az utcán, fagyos télben. Eszembe jut: Szilveszter lett a másik, Kit önsorsa kevéssé érdekelt, Tett-vett viszont, népe helyett, rogyásig, És hígan szürcsölgette a levest. És gyönyörködik bennem, hallom ím: "Én szép fiam! " Mennie kell neki is. Emberi lény, ők már odaszállnak futva a Földről. Egy kivégzett munkás. Ezt mondtam neki, a férfinak, ki a pusztába jött, feledni bujaságot, földi nőt, mert az Úr jelét magán viseli. Mindenki olyan figyelmes, a gumiarcú orvos, a nővérke, a barátok, akik hátba veregetnek: "na, öreg, hogy vagy? Szerdán a középiskolások és a fiatal egyetemisták kedvencei – a Carson Coma, T. Danny, a BSW és a VALMAR – veszik birtokba a nagyszínpadot. Kőből van ágya sebzett valaguknak.
Hűbele címre nem vágy, drága maszlag, És Kakasszéken megmaradt parasztnak. Leszek új embereknek jó fedél. Szerte nézek, s hazámat nem lelem, utcán, téren kokárdás honfibú. A honfiak kukákat égetve. E kérdésért rám ripakodik Károly. DALSZÖVEG klub vezetője.
Rá gondolok és úgy érzem, hogy mégis szép az élet. Bírák lettek a lázadókbul, Csak Forinyákot fedi hant, És aki csak Balázsra gondol, Búsul a "fél-bolond" miatt. Álmot szőttem, édes álmot. Elszeretik a menyecskét, a menyecskét!...
Koszlott, régi írás, rád folyt az esőlé, Mihaszna tavaszé, komolykodó őszé –. Mint ötven éve, újra kiáltok, mert sebez az ég szilánk-darabja. A csontváz a szertárból. Ha én akkor már nem élek, azért nálunk rakjál fészket.
A baloldali költők, írók. Vakmerőn kell élni, mint José Martí. József Attila-könyvét. Holnaputáni okos olvasóknak, miközben szemölcsöket növeszt irhám, és megoperált prosztatám is bosszant.
Rá sem néz már sohasem a fehérnép... Deres már a határ, sose bánd vén betyár, Akad még az őszi erdőn virágszál. Prosztata, sérv, szürke hályog, pisilek, cipelek, látok, legyen a nevetek áldott. A versekben Hűbele Balázsnak nevezi magát, még a hozzájuk írt megjegyzéseket is e név kezdőbetűivel jelzi. Vörösmarty halálakor. Leendek kosztosa, Vajh, tudja, Hűbelének. Sorsomba az idő saját mulását, Ha untam is, az élet eltele –.
Lekaszálták már a rétet.