Édesanyám Emlékére Idézetek Kepekkel

Vigyáztál a mi minden napjainkra. Hallgattam, s néztem szemedet. Szívemben hordom a te emlékedet. Ám nappal már nem láthatom, nem dédelget a két kezed. Szerető karjait kinyújtja énfelém.

Akkor már éreztük, jól kell csinálni. Hogy ennyi barátja van, jó érzés lehet. Nem esik rabjául a földi gondoknak. Utat mutatsz, mert szívünkben örökké létezel. Szeretet önt el ha ezt a szót hallom.

Szomorú történet amit elmesélek. Ha tehetném szeretnélek. Ezernyi foltocskán - bütykös kézfején, álmai pasztellje megpihen remegve. Most a sok sok jóért köszönetet adok. A emlékeimben itt van ahogy együtt sírtunk és nevettünk.

Az hal meg csupán, akit elfelednek, Örökké él, kit nagyon szeretnek. Felnézek az égre és egy arcot látok. Reggeli virradatkor, Déli munkálatokkor, Esti alkonyatkor. Horváth M. Zsuzsanna. Gondolok én ő rá minden egyes napon, talán eljön hozzám az egyik hajnalon.

Ezért szedtük össze minden erőnket. Szeretnélek köszönteni, hozzád bújni, megölelni. Tested immár hantok alatt, a szívem fáj majd megszakad. Mindazokért, kik ma egyedül ülnek a járdán, Kikre család, gyermek, otthon rég nem vár már, És mindenkiért, aki nem lehet itt, Mindazokért, akik nem vették még észre, Örök bilincs kell minden fegyvert fogó kézre. Néha a könnycseppekkel harcokat vívunk, Mert távozása nagyon fáj. S látlak fényes csillag képében, Könnycsepp gördül arcomon, lepereg az ajkamon. Könnyem folyik, nem tehetem, emlékképek élnek bennem.

Foltokat festett az élet a kezére, sors ujja festékbe mártotta ecsetét. Édesanya messze mentél, hideg földben megpihentél. Lelkemben mindig te vagy az egyetlen. Van úgy, hogy az ember néha fél, lépteimet beborítja a hó és a tél! Nagyon megviselt a távozása, borzasztó nehezem szedtem össze magam valamennyire. Édesanyám emlékszel. Szomorúan felnézek az égre.

O ha tudnád mennyire sírtam. Féltőn őrizted léptem'. Emlékezés szeretteinkre / Emlékezés szeretteinkre. Hiányod súlya fáj nagyon, s gyógyír rá az emlékezet.

De tudjuk, hogy a csillagok közt a legfényesebb Te leszel. Messze van már elhagyott. Hol van az a kislány. Vigyázz ő én reám és soha nem hagy el. Olyan, mint egy labirintus, vagy inkább egy csatatér. Csak egy régi fotó van a szívemben rólad és emlékek jól bevésődve. EMLÉKEZZÜNK SZERETTEINKRE vezetője. Voltak napok amikor vitáztunk. Néha jókat kártyáztunk nevettünk együtt. S ezt mindenhová magammal hordom. Nehéz pillanatban nekem mindig üzen. S ha néha botladozva kezdtük is el, A javítás után egy mosoly volt a jel.

Bármit kértem segített megtette. Köszönöm hogy szerettél. Úgy érzem még mindig itt van, mert bennem él az emléke, szívet szorít és megölel. De az orvosok nem engedték. Édesapám arca a csillagokban ragyog. Azért kérted maradjak még. S a harc végén fáradt lelkünk, Megnyugodni hazatér. De itt van velem most az apai tekintet. Ez lesz az első anyák napja nélküle, szívem mardossa a bánat, torkom a könnyek... Épp karácsony ünnepére készültünk mikor váratlanul szenteste délutánján meghalt az édesanyám.

Csaponganak a régi emlékeim, eszembe jut, hogy még kislányként büszkén és boldogan dicsekedtem mindenkinek az én fiatal (még csak 24 éves) anyukámmal. Reggeli virradatkor. Egy kedves ember emléké. Fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. Ezzel a bánattal én már együtt élek. Tündökölsz a csillagokban. Szívében szeretet lakozott. Sóhajom száll, mint lenge szél: – Fogadd hálámat mindenért! Érettünk dolgoztál, fáradt munkában. A világon számomra a legfontosabb.

Hisz Ö mindig oly vidám volt. Hiányzol nekem, Anya! A nehéz percekben fogd meg a két kezem. Büszke szívemben hordom a bánatod. Egyszer majd a mennyben találkozni fogunk. Simogatni fáradt kezed, virágcsokrot adni neked. 'Az Úr meggyógyítja a megtört szívünket, és bekötözi... Míg élünk, Istennek élünk, s ha meghalunk, Istennek halunk... Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden... Istenem, Uram, élők és holtak igazságos bírája. Könnyem folyik... Szomorúan rád gondolok, nem vagy velem, felzokogok. Édesapám kérlek mindennap légy velem. Égig érjen a fény egész életünkön át, hogy nyithassa két szemét, ki mindig erre várt. Akkor még gyermekfejjel nem tudtam miért mosolyog mindenki egy cserfes kislányon... Ezernyi kérdésem lett volna még és annyi mindent szerettem volna elmondani még neki. Talán te tudtad, hogy többet nem találkozunk. Fáj, hogy nem búcsúzhattam el tőled.

Mindig így fog gondolni rád! Ezt találod a közösségünkben: Üdvözlettel, Szántó Imréné Mária. Kire egykoron vigyáztál? Mint juhász a mezőn, a bárányaira. BŐVELKEDJETEK REMÉNYBEN. Ezért köszönetet mondok neked.