Hová Lettél Szép Világ

Múlt és jövő nagy tenger egy kebelnek, Megférhetetlen oly kicsin tanyán; Hullámin holt fény s ködvárak lebegnek, Zajától felréműl a szívmagány. Konczek József: Ölelhető térség ·. Persze a felsoroltak ellenére el kell gondolkozni ezen az egyik pályakezdő íráson: az érvelés jogászi biztonságán.

Mihály csöndesen bezárta az ajtót. Lélekzetétől meghervadt az élet, A szellemek világa kialutt, S az elsötétült égnek arcain. Téged sem, engem sem. Forrongó meleg, Élet és világ regénkben, E nagy tömkeleg. Jó volna, ha Mihály láthatna az ő lelke mélyére.

Hagyjatok, de térjetek meg, Mint a kikelet, S dal, virág közt elfeledjük. Hátralépett, majdnem ijedten. Leejtette a verset az asztalra. Múlt és jövő nagy tenger egy kebelnek, |. Az élet két ellentétes pólusán állunk, én nem mehetek hátra, kegyedtől nincs jogom kívánni, hogy előrejöjjön. Mint egy isten… Kegyelmed megírja a poémát és visszazengi az ország. Hullt, hullt a könnye, rá a sorokra. Hová merűlt el szép szemed vilaga. A halhatatlanság nemes fogalom, de távoli, kedélytelen, neki a ma kell, a csupasz hodie, az amnéziás jelen és a kiszámíthatatlan jövendő.

S akkor ha megszakadt. S meg nem kövűlnek élő fiai. De hát ledöntsük, amit ezredek. Ki szívben jó, ki lélekben nemes volt, Ki életszomját el nem égeté, Kit gőg, mohó vágy s fény el nem varázsolt, Földön honát csak olyan lelheté. Mit tud az írójelölt? A hímzőráma súlyos lett hirtelen, le kellett tennie. Ma éppúgy nem tudom elmondani kegyednek, amit akarok, mint máskor. Derengvén a mező, Epedve várjam őt. Magas gyönyörnek lángjától hevültek, Menjünk szét mint a régi nemzetek, És kezdjünk újra tűrni és tanulni. Kegyelmed ma nekem ír, tíz év múlva is írni fog, és nem tudom mit, nem tudom kinek. Egy betöréssorozat aztán pár évvel ezelőtt felborította a rendet, a betörők összekuszáltak és beszennyeztek mindent, felségjeleiket a szekrényfába faragták, gondosan kiemelték a csomókba kötött levelek közül a nevezetesebb gratulációkat, Hermann Hesse a Freskó megjelenését elősegítő, Mirza von Schüchingtől kapott sorait, vittek diapozitívet, fényképeket, érdekesebb dedikációval ellátott könyveket, igazán szerencse, hogy. Szabó Magda Szabó Magdáról.

Ha van mihez bizhatnod a jelenben, |. Condráin méri a világokat: Világ és vakság egy hitvány lapon! Megmondtam volna, nem tanítottak hazugságra. A fiatalságával nem tudok harcolni és talán nem is érdemes. Ő Mihályt mindig nagy embernek látja, csak nagy embernek, ha elmondaná neki, milyen halk, szinte kétségbeesett mellette, nem hinné el. Riadtan fedeztem fel, a Kortárs-ban a Lear királynéval kezdődő színképelemzés, Vörösmarty-életmű nyomozása nem a Szegény asszony könyve tanulmányozásával kezdődött, hanem egy, az érettségin éppen átesett, a betűformák jelzése szerint alighanem elsős vagy másodéves egyetemista, tehát egy tizennyolc-tizenkilenc esztendős régi világbeli ifjú írójelölt próbálkozásával. És Mihályt sem ismeri, azt a Mihályt, aki egy-egy pillanatra megmutatkozik.

Zajától felréműl a szívmagány. Egy eltépett szűz gyönge öltönyén, Vagy egy dühös bujának pongyoláján. A föld megőszült; Nem hajszálanként, mint a boldog ember, Egyszerre őszült az meg, mint az isten, Ki megteremtvén a világot, embert, E félig istent, félig állatot, Elborzadott a zordon mű felett. Az ábrázolás mellett a pályakezdő írásnak még némi kitapintható szerkezete is van, nem hibátlan csontozatú, de a gerinc már szilárd. Kisiklatta a kezét a kezéből, hátranyúlt, Mihály nézte a verset könnyű tenyerén. A még nem húszéves, az Abigél világában nevelődött, tökéletesen régimódi dzsentrilány-képzést kapott alkotó elképesztő felismerését, egyszerűen nincs rá magyarázat. Hány betűt írtak már az ujjai? Vérünk lángja lesz dalunkban. A lány felvette a hímzését, befűzött a tűbe. Ijesztő képek réme jár feléd, |. Mi dolgunk a világon? Most már megfogta a kezét, érezte, hogy borzong benne a láz, a tiltakozás, a kívánság. Állták egymás tekintetét. S most a szabadság és a hősi kor.

Versbe zárni… lehet-e versbe zárni, aki itt áll előtte? Nem tudok nagyobbat adni, Laura. Komor betűkkel, mint a téli éj, Leírva áll a rettentő tanulság: "Hogy míg nyomorra milliók születnek, Néhány ezernek jutna üdv a földön, Ha istenésszel, angyal érzelemmel. A vers ott hevert az asztalon. Lelkünk a szárny, mely ég felé viszen, S mi ahelyett, hogy törnénk fölfelé, Unatkozzunk s hitvány madár gyanánt. Nézd a világot: annyi milliója, S köztük valódi boldog oly kevés.

Dögvészt sohajtson a hír nemzetére. Odaölelte magához, ráejtette arcát a fürtjeire. És áldozni tudó szív nemesíti az észt; Majd ha tanácsot tart a föld népsége magával. S nem fogja tudni, hogy van szívöröm. Sötét volt a hangja, reménytelen. De aki az út elején áll, meg sem értheti, aki az út végéről visszanéz. Engedni kezdett benne a feszült hidegség, amelyet magára kényszerített. Hajna, az utolsó, börzsönyi óra csendjében, akiből emlék lett, dal és idézet… holttá idézett, időtlen valóság. Hajna – vert át a szívén. Ennek a könyvnek nincsen fülszövege. Mely visszajő, ha meglelé zöld ágát, |.

Könyv lett a rabnép s gyávák köntöséből.